Kiválóan zongorázik, és az óriásgorillák begyűjtésében sem utolsó, azt azonban kevesen tudják róla, hogy nyomozni is szeret. Az Oscar-díjas Adrien Brody elégedett karrierjével és a Hollywoodlandben játszott karakterével, annak ellenére, hogy Louis Simo magánszimat nem egy kemény legény, mint Philip Marlowe, de nem is egy furfangos Columbo, csupán egy nagyra törő ember, aki szeretné kideríteni, valóban öngyilkos lett-e George Reeves, az ötvenes évek népszerű tévés Supermanje.
- Az első Superman halála nagyon tanulságos, ugyanakkor nagyon amerikai történet. Szerinted hogyan fogadják majd a filmet más kontinenseken?
- A Hollywoodland elcsúszott amerikai életekről szól, a siker, a pénz és a boldogság hajszolása azonban nem csak mifelénk okoz gondokat. A film központi kérdése szerintem az identitáskeresés, és ilyen tekintetben mindenkihez szól, hiszen egy kicsit mindenki magára ismer majd, vagy ha nem, hát a sztori fordulatai kötik le.
- A George Reeves halála ügyében nyomozó Louis Simo nagymenőnek tünteti fel magát, de valójában vajmi kevés önbizalma van. Izgalmas dolog egy ilyen figurát eljátszani?
- Hasonlóan azokhoz az emberekhez, akik egész nap megjátsszák magukat, Simo is krónikus önbizalomhiányban szenved. Márpedig szerintem a legizgalmasabb figurák azok, akiknek a hibáiból magunk is tanulhatunk - akár színészként, akár nézőként. Engem megérintett a Hollywoodland története, ilyen karaktert ráadásul korábban nem alakítottam. Nagy segítség volt számomra, hogy szinte élveztem azt a belső utazást, melyet Simo a film során megtesz.
- A magánnyomozó figurája gyakran előfordul hollywoodi filmekben, ráadásul olyan nagy színészek tolmácsolásában, mint Humphrey Bogart, Jack Nicholson vagy Russell Crowe. Nehéz volt újat mutatni a témában?
- A legviccesebb Simóban az, hogy ő is csak azokat a modelleket követi, amelyeket a tévében vagy filmen látott, és nagyon sok energiát fektet abba, hogy hiteles legyen az alakítása. A Hollywoodland nem egy vígjáték, az én figurám bizonyos tekintetben mégis humoros: a dohányzás helyetti állandó rágózást például azért találtam ki neki, mert ez, szerintem, jól érzékelteti, hogy mennyire gyerekes maradt. Az ő magyarázata szerint persze azért kell rágóznia, mert csak így tudja elnyomni nikotinfüggőségét, de a film közepénél végül beadja a derekát, és rágyújt. Kész káosz ez az ember: mindig elhagy valamit, szemetel, rendetlen. Ezeket a tulajdonságokat Columbótól lestem el - bevallhatom.
- A Hollywoodland szerint az ötvenes évek amerikai filmbiznisze meglehetősen sötét iparág volt. Mit lehet elmondani a mai helyzetről?
- Számomra az a legérdekesebb, hogy az emberek meglepődnek azon a tényen, hogy Hollywoodnak van egy sötét oldala is. Merthogy szerintem minden nagy, összetett működésű iparágnak megvan az a képessége, hogy egyesekből a legrosszabbat hozza ki. Így van ez nálunk is: Hollywood hatalmas lehetőségeket ad az önkifejezésre, de a bukást és a sikert egyaránt nehéz eleganciával viselni.
- És mennyire elegáns a mai Hollywood a régihez képest?
- Igaz, hogy manapság egy sokkal cinikusabb korban élünk, de az amerikai filmipar még mindig ragyogó hely. A film velencei díszbemutatóján például gondolában utaztam, elegáns ruhákban adtam interjúkat előkelő kávézók teraszán, és így tovább. A munkám azonban ennél több: fájdalmas, magányos, elszigetelt folyamat, melynek során felépítünk egy karaktert. Ha szerencséd van, kitörhetsz a börtönödből, dolgozhatsz kreatív és érzékeny emberekkel, és igazán értékesnek érezheted a munkádat. Velem most éppen valami hasonló történt.
- Ezek szerint elégedett vagy a karriereddel?
- Mi okom volna panaszra? Imádom a munkámat, és sok lehetőséget kapok a bizonyításra. Néha azt gondolom, mennyivel jobb lett volna a hetvenes években befutni, mert az volt Új-Hollywood fénykora, és mert ma már nincsenek olyan csodálatos szerepek, mint akkoriban. Az már más kérdés persze, hogy sokkal komolyabb konkurenciával kellene szembenéznem, mint ma... (nevet).
- Mit üzensz a magyar nézőknek?
- Azt, hogy ne keseredjenek el, mert félig én is magyar vagyok, mégis vittem valamire!
- A Hollywoodland elcsúszott amerikai életekről szól, a siker, a pénz és a boldogság hajszolása azonban nem csak mifelénk okoz gondokat. A film központi kérdése szerintem az identitáskeresés, és ilyen tekintetben mindenkihez szól, hiszen egy kicsit mindenki magára ismer majd, vagy ha nem, hát a sztori fordulatai kötik le.
- A George Reeves halála ügyében nyomozó Louis Simo nagymenőnek tünteti fel magát, de valójában vajmi kevés önbizalma van. Izgalmas dolog egy ilyen figurát eljátszani?
- Hasonlóan azokhoz az emberekhez, akik egész nap megjátsszák magukat, Simo is krónikus önbizalomhiányban szenved. Márpedig szerintem a legizgalmasabb figurák azok, akiknek a hibáiból magunk is tanulhatunk - akár színészként, akár nézőként. Engem megérintett a Hollywoodland története, ilyen karaktert ráadásul korábban nem alakítottam. Nagy segítség volt számomra, hogy szinte élveztem azt a belső utazást, melyet Simo a film során megtesz.
- A magánnyomozó figurája gyakran előfordul hollywoodi filmekben, ráadásul olyan nagy színészek tolmácsolásában, mint Humphrey Bogart, Jack Nicholson vagy Russell Crowe. Nehéz volt újat mutatni a témában?
- A legviccesebb Simóban az, hogy ő is csak azokat a modelleket követi, amelyeket a tévében vagy filmen látott, és nagyon sok energiát fektet abba, hogy hiteles legyen az alakítása. A Hollywoodland nem egy vígjáték, az én figurám bizonyos tekintetben mégis humoros: a dohányzás helyetti állandó rágózást például azért találtam ki neki, mert ez, szerintem, jól érzékelteti, hogy mennyire gyerekes maradt. Az ő magyarázata szerint persze azért kell rágóznia, mert csak így tudja elnyomni nikotinfüggőségét, de a film közepénél végül beadja a derekát, és rágyújt. Kész káosz ez az ember: mindig elhagy valamit, szemetel, rendetlen. Ezeket a tulajdonságokat Columbótól lestem el - bevallhatom.
- A Hollywoodland szerint az ötvenes évek amerikai filmbiznisze meglehetősen sötét iparág volt. Mit lehet elmondani a mai helyzetről?
- Számomra az a legérdekesebb, hogy az emberek meglepődnek azon a tényen, hogy Hollywoodnak van egy sötét oldala is. Merthogy szerintem minden nagy, összetett működésű iparágnak megvan az a képessége, hogy egyesekből a legrosszabbat hozza ki. Így van ez nálunk is: Hollywood hatalmas lehetőségeket ad az önkifejezésre, de a bukást és a sikert egyaránt nehéz eleganciával viselni.
- És mennyire elegáns a mai Hollywood a régihez képest?
- Igaz, hogy manapság egy sokkal cinikusabb korban élünk, de az amerikai filmipar még mindig ragyogó hely. A film velencei díszbemutatóján például gondolában utaztam, elegáns ruhákban adtam interjúkat előkelő kávézók teraszán, és így tovább. A munkám azonban ennél több: fájdalmas, magányos, elszigetelt folyamat, melynek során felépítünk egy karaktert. Ha szerencséd van, kitörhetsz a börtönödből, dolgozhatsz kreatív és érzékeny emberekkel, és igazán értékesnek érezheted a munkádat. Velem most éppen valami hasonló történt.
- Ezek szerint elégedett vagy a karriereddel?
- Mi okom volna panaszra? Imádom a munkámat, és sok lehetőséget kapok a bizonyításra. Néha azt gondolom, mennyivel jobb lett volna a hetvenes években befutni, mert az volt Új-Hollywood fénykora, és mert ma már nincsenek olyan csodálatos szerepek, mint akkoriban. Az már más kérdés persze, hogy sokkal komolyabb konkurenciával kellene szembenéznem, mint ma... (nevet).
- Mit üzensz a magyar nézőknek?
- Azt, hogy ne keseredjenek el, mert félig én is magyar vagyok, mégis vittem valamire!
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek