A kiállításon többek között Csontváry Kosztka Tivadar, Csók István, Gulácsy Lajos, Derkovits Gyula, Szőnyi Iván, Czóbel Béla, Kernstok Károly és Aba-Novák Vilmos alkotásaival ismerkedhetünk meg a miskolci Herman Ottó Múzeum jóvoltából.
Linkek
A kiállítás egyik legismertebb darabja Csontváry Kosztka Tivadar Öreg halász című festménye, mely a művész életének egyik kiemelkedő alkotása is egyben. Az 1902-ben készült olajfestmény azért is olyan különleges, mert a jó és gonosz egyszerre jelenik meg rajta. Ugyanis, ha a kép bal oldalát tükrözzük, azt láthatjuk, ahogyan a csónakban ülő halász a nápolyi öbölben imára kulcsolja kezét háttérben a békés tengerrel és Vezúvval, míg a jobb oldalt tükrözve egy koporsóban ülő ördög tűnik fel, mögötte a viharos tengerrel és kitört tűzhányóval – állapítják meg a szakemberek.
A kiállításon a magyar festészet számos nagy alakjának munkái, köztük Aba-Novák Vilmos legkedveltebb, Laura című festménye is megtekinthető.
Mivel Miskolc jelentős képzőművészeti központtá fejlődött az elmúlt században, egyre szélesebb kitekintésű tárlatoknak adott otthont, így a múzeum is jelentős kortárs művekkel gazdagodott. Most a miskolci Herman Ottó Múzeum közgyűjteményéből Szegednek kölcsönzi ezt a kollekciót, melyből félszáz művet láthat a nagyközönség szeptember közepéig a Móra Ferenc Múzeumban.

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.
Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.
XLIX. Természetbarát Hét (Debrecen, 2012) Debrecen, 2012. február 5 - 12.
VÉKA Filmklub Veszprém, 2012. február 8., szerda
Audiovizuális Művészeti Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 10 - 12.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek