Nicolas Cage jó színész, ez kétségtelen. Ám sürgősen ki kéne rúgnia az ügynökeit. Az ugyanis meglehetősen ciki, amikor egy Oscar-díjas aktor, teszem azt, medvejelmezben rohangál az erdő közepén...
Ám ez csak egyetlen példa, számos baklövés kapott már helyet filmográfiájában. És már lassan az sem számít, hogy néha felüti fejét egy-egy színvonalas választás (Fegyvernepper, Ha/ver, Mocskos zsaru - New Orleans utcáin), mivel nem sokkal később rögvest visszahőköli esetleges lelkesedésünket egy-egy férccel (ezúttal a Boszorkányvadászat van soron). Talán csak Superman macskájának, vagy egy beszélő űrtompornak a szerepét nem játszaná el szívesen...Vagy mégis? Íme a tíz legrosszabb szerintünk:
10. World Trade Center (2006, r.: Oliver Stone)
Az egykori mesteri karriert szépen lassan leromboló Oliver Stone második félresikerült dolgozatában (a Nagy Sándor, a hódító után) azoknak a hős rendőröknek állított emléket, akik mentés közben a WTC ikertornyainak romjai alá szorultak, és akiket csak 13 óra elteltével szabadítottak ki. A World Trade Center szerencsére annyira nem fájdalmas film, mint az alant sorakozó műalkotások, ám teljesen érdektelen. Stone a dolgok könnyebbik végét fogta meg, és az első félóra után nagyjából annyit láthatunk, h Cage-ék nyögnek a papírmasé díszletben, szeretteik meg sírnak-rínak odahaza. Nyálas, patrióta, hősajnár szösszenet.
9. Next - A holnap a múlté (2007, r.: Lee Tamahori)
Lee Tamahori rendező és Cage nagyon is összeillenek. Legalábbis olyasvalaki, aki az Egykoron harcosok voltak és a Mulholland - Gyilkos negyedtől eljutott az xXx 2. - A következõ fokozatig, valamint a Nextig, nos az megérdemli a sorsát. Cage pedig remekül asszisztált neki ebben a Philip K. Dick adaptációban, melyben egy Las Vegas-i bűvész néhány másodpercnyire képes a jövőbe látni, tehetségét pedig szívesen felhasználná az FBI egy terrorista összeesküvés leleplezése végett. Cage-nek van még egy dicső címe: a legrosszabb hajviseletek örökös fődíjasa ő. Egyik ilyen remek tupéját figyelhetjük meg ebben a klisékkel telepakolt, botrányosan befejezett álmisztikus akcióblöffben.
8. Amos és Andrew bilincsben (1993, r.: E. Max Frye)
„Az évtized egyik legostobább komédiája, amely ráadásul morálisan is teljesen retardált.” Ilyen és ehhez hasonló kritikák jelentek meg a forgatókönyvíró E. Max Frye egyetlen rendezéséről. A filmben a tisztes Samuel L. Jacksont betörőnek nézik, ám, mire a rendőrfőnök rájön tévedésére, már ciki lenne beismerni, ezért felkéri a fehér bűnöző Cage-et, hogy játssza el a tússzedőt, így tisztázva ezzel a rendőrséget tévedését. Természetesen minden balul sül el, a borzalmas párosnak pedig menekülnie kell. Valahol a rasszizmussal is foglalkozik a film, de nagyjából egy óvodás szintjén, a poénok fárasztóak, és Cage-nek sincs mentsége: ’93-ban már túl volt az Arizónai ördögfiókán és a Veszett a világon is...
7. Boszorkányvadászat (2011, r.: Dominic Sena)
Színészünk legutóbbi förmedvénye. Pedig A varázslótanonc kivételével tavaly egész kellemes évet zárt a Ha/verrel és a Mocskos zsaruval (utóbbi 2009-es, ám egy évvel később mutatták be itthon). Amúgy sem számítottunk semmi jóra a Boszorkányvadászat kapcsán, hiszen még 2008 novemberében kezdték el forgatni (ráadásul itt, Magyarországon), ám az istennek nem akart véget érni a forgatás. Többször jött vissza a stáb pótjelenetek felvétele miatt, a premiert is folyamatosan tologatták, itt már valami nagyon nem stimmelt. Nem is cáfolt rá félelmeinkre a film. Dominic Sena, úgy néz ki, mindig így jár, hiszen előző filmje, a Vakító fehérség is épp így teljesített. Cage ezúttal egy középkori fantasy katyvaszban dobálja hosszú és zsíros sörényét, és bukik megint nagyot (nem csupán lováról).
6. Tűzmadár akció (1990, r.: David Green)
Még az igazi sztárstátusza előtti időkből is maradt ránk néhány igazi Cage-fiaskó, ezek egyike ez a katonai haddelhadd, melyet az alkotók minden bizonnyal a Top Gun helikopteres kistestvérének szántak, ám legnagyobb megdöbbenésükre senki sem volt rá kíváncsi. Ami nem is csoda, hiszen „körülbelül öt percnyi tisztességes akciót kapunk ebben a 90 perces langymeleg hasmenés-fesztiválban.” (Brian McKay – eFilmCritic.com). A mellékelt videóban egy nagyszabású helikopter-csatának lehetünk késznyeres szem- és fültanúi, melyben a rotoros madarak gépágyúi valamiért lézerpityuk hangját kapták, a gonosz pedig méltó, csúnya büntit kap. Elnézést, ha spoilerkedtünk, talán nem lesz ránk dühös senki...
5. A paradicsom foglyai (1994, r.: George Gallo)
Három kretén testvér (Nicolas Cage, Jon Lovitz, Dana Carvey) szeretne bankot rabolni, méghozzá nem is akármikor: szenteste! Ehhez azonban egy kisvárost szemeltek ki, melynek lakói minduntalan meggátolják terveiket. Na, egész eredeti, nem? Már a trailer megtekintése után viszketni kezd tenyerünk, igaz ebben most nem Cage a ludas, sokkal inkább a hülyén vigyorgó Carvey (a Wayne világa Garth-ján kívül főként idegesítően rossz figurái voltak), vagy a tohonya Lovitz tehetnek róla. Na és persze George Gallo író-rendező, aki az Éjszakai rohanás forgatókönyvén kívül semmi fogyaszthatót nem tett le az asztalra. Itt még a fene sem gondolta volna, hogy Cage egy évvel később (31 évesen) Oscar-díjas alakítást nyújt majd a Las Vegas, végállomásban.
4. Veszélyes Bangkok (2008, r.: Oxide Pang Chun, Danny Pang)
2007 emlékezetes év marad Nic számára, ugyanis a legrosszabb férfi színész Arany Málna díjára jelölték őt a tisztességesen termelő A szellemlovas, a nagyot hasaló Next, valamint a hatalmas kasszasiker A nemzet aranya - Titkok könyve című filmekért. Az elismerést ugyan nem kapta meg végül (korábban volt már egy jelölése, de erről később...), ám ismét buktát kellett sütnie, ezúttal a Pang-tesók (A szem) segedelmével, akik első, azonos című, 1999-ben készített filmjük remake-jét hozták tető alá. A nézők nagyjából végigröhögték a másfél óra játékidőt, pedig komoly akció-krimiről volt szó. A féktelen hahotát inkább ismét Cage hajkölteménye okozhatta, nem is beszélve a Hawaii-mintás ingekről. Szánalmas.
3. Zandalee (1991, r.: Sam Pillsbury)
Ismét egy korai remek, Cage itt kb 27 éves, és küllemre viccesebb mint valaha. Tudjuk, hogy a ’80-as ’90-es évek fordulópontja körüli divat máig rémálmokat okoz minden szépérzékű ember számára, ám szerintünk ezt már akkoriban sem igazán lehetett komolyan venni. Hogy nézel ki, ember? Mi ez a haj, mi ez a nevetséges bajusz? Megéri rákukkantani a siheder Cage-re a trailerben! A Zandalee egyébként erotikus-romantikus-dráma-thriller akart lenni. Na, és vajon sikerült neki? „Zarvarbaejtően lassú, zavarbaejtően furcsa és zavarbaejtően rossz.” (Oz – eFilmCritic.com). Ezek szerint nem. Osztjuk a véleményt, az a fajta film ez, melynek színvonala olyan magas, hogy mozikba még csak be se kerül...Rögtön kiadják videón!
2. Gyilkos kábulat (1993, r.: Christopher Coppola)
Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy Cage Nicholas Kim Coppola néven született, a nagy Francis Ford unokaöccséről van tehát szó, aki nem szerette volna, ha folyton bácsikájához mérik, ezért nevet változtatott. Így már talán érthető, miért vállalt szerepet Christopher Coppola rendezésében, aki egyébként két évvel idősebb bátyja. Hozzá kell tennünk, hogy először és utoljára tette mindezt. Úgy néz ki, a tehetség azért nem feltétlen volt meg a családi génekben, Christopher ugyanis egy nagyjából vállalhatatlan krimi-vígjátékot fabrikált össze (hiába Cage, Michael Biehn, James Coburn, Charlie Sheen és Peter Fonda), melyben Cage sminkesei és fodrászai ismét tobzódhatottak, a fenti videóban ott a bizonyíték, lehet hangosan röhögni!
1. Rejtélyek szigete (2006, r.: Neil LaBute)
Neil LaBute is a karrierrombolók közé tartozik. A jóféle Férfitársaságbannal nyitott, majd néhány filmmel később úgy döntött, leforgatja az 1973-as A vesszõbõl font ember remake-jét. Nicolas Cage sajnos élete legnagyobb baklövését követte el azzal, hogy aláírt a főszerepre. Rendkívül idegesítő thriller lett a végeredmény, amely egymás után sorakoztatja fel a pocsékabbnál pocsékabb jeleneteket. A 40 millió dolláros büdzsét még világszinten sem tudta visszatermelni, ráadásul öt Arany Málna-díjra jelölték (Cage is ezért kapta meg élete első jelölését a legrosszabbak közt), szerencséjükre azonban ugyanabban az évben mutatták be az Elemi ösztön 2.-t, amin képtelenség volt túltenni. Ázért a Rejtélyek szigete sem panaszkodhatott, Cage cikibbél cikibb szcénákban mutatkozhatott. „Amikor azt nézed, hogy Nicolas Cage épp egy medvejelmezben rohangál az erdőben, akkor már elég nehéz bármit is komolyan venni.” Ennyi.
Itt pedig egy apró gyöngyszemet osztunk meg, melyben Nicolas Cage az őrületbe kergeti ügynökét. Remek kis paródia, melynek meg kéne tanítania színészünket arra, hogy néha azért mondhatna nemet is...
Nicolas Cage ügynöke
http://www.youtube.com/watch?v=eExfV_xKaiM

5 komment|Szólj hozzá!
Cage minden szerepet bevállal,nem válogat,állítólag azért,mert anyagi gondjai vannak.
így végülis megértem.Ha nem erről lenne szó akkor meg HÜLYE.Mert ha vkinek rossz az ügynöke,azt hamar észre lehet venni.Vagy nem olvas forgatókönyveket??

Korben
|
2011-02-11 09:41:08
Szerintem is jó színész alapvetően Cage, ahogy az első mondatban írtam is. Kifejezetten szeretem tőle a Madárkát, az Arizonai ördögfiókát, a Veszett a világot, a Las Vegas, végállomást (Oscar), A sziklát, az Ál/Arcot, az Adaptációt (Oscar-jelölés), a Trükkös fiúkat, a Fegyverneppert, Az időjóst, a Mocskos zsarut és a Ha/vert... Egyszerűen e remek filmek mellett annyi botrányt vállal be futószalagon, hogy nem hagyhattuk szó nélkül. Reméljük, észhez tér nemsokára, és jobban válogat majd.
Echte
|
2011-01-30 18:34:50
Nic Cage monnyon le
Rusty
|
2011-01-29 17:45:31
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek