Az őszi félév után a szervezők idén is útjára indították a kifejezetten gyermekeknek szánt, kreatív foglalkozással egybekötött vetítéssorozatot. Az aktuális félévben is igyekeztek olyan klasszikus magyar meséket és ifjúsági...
...filmeket sorba állítani, melyek nem csupán a fiatal korosztálynak, de szüleiknek is kellemes szórakozást nyújthatnak. Ha azonban a szülők úgy döntenének, hogy szerveznek maguknak egy szabad délelőttöt, akkor sem kell aggódniuk, hiszen a lelkes kis csapat vállalja gyermekük vagy gyermekeik felügyeletét is.
Ahogy azt az ifjú résztvevők már az előző félévben megszokhatták, most is lesz bábkészítés, közös zenélés, táncolás, kutyasimogatás és mozgóképkészítés. Az állandó házigazda a Noha Stúdió oszlopos tagja, Soós Dóra. Sajnos az első foglalkozásról, a február 26-i alkalomról már lemaradtunk (akkor A majmok kastélyát vetítették, majd Kreif Zsuzsanna animációsfilm-készítő volt a meghívott vendég), de még további három találkozó alkalmával várnak minden kis és nagyobb érdeklődőt az izgalmak.
A belépő egy gyermek számára 1.800 forint, „tesó kedvezménnyel” azonban csak 1.300. A szülők 800 forintért kísérhetik el csemetéiket, bérlet pedig 6.500 forintért váltható. A foglalkozások minden alkalommal 10.30-tól 13.30-ig tartanak. A szervezők azt kérik, hogy uzsonnát minden esetben csomagoljanak a résztvevő gyermekeknek. A Nohások az Odeonban egyébként tavaszi szüneti filmes tábort is szerveznek április 21-22., illetve 25-27. között, reggel 9-től délután 4-ig.
Ennek során mindennap megnézhetünk egy filmet, utána szereplőivé válhatunk a történetnek, közösen átbeszélhetjük, különböző módokon feldolgozhatjuk, plakátot készíthetünk, véleményt cserélhetünk a látottakról. A kicsik ezenkívül az Odeon mozi kulisszái mögé is betekinthetnek: megismerhetik titkos ajtóit és azt, hogyan pereg a film. A program részleteit itt találjuk.
A mozimatiné részletes programja:
Márc. 26.: Vili, a veréb. Meghívott vendég: Szász Márk, zenetanár.
Máj. 7.: A hetedik testvér. Meghívott vendég: Dr. Sátosi Ági, állat-terapeuta.
Máj. 28.: A szeleburdi család. Meghívott előadó: Borsós Bori, képzőművész.
(odeonlloyd.com)

2 komment|Szólj hozzá!
AKAIK you've got the asnewr in one!
Adelphia
|
2011-04-17 16:09:42
BION I'm impesresd! Cool post!
Roxanna
|
2011-04-17 13:59:23
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek