Persze ehhez azért kell egy kis beragadt tinireflex, de hát ez legyen a legnagyobb baj, merthát mindenki visszavágyik egy kicsit azokba az évekbe, amikor Lovasi először énekelte a "zsákmányállatosat", miközben ott ácsorogtunk adott művház cigifüstös, piaszagú levegőjében az aktuális haveri körrel, és azt hittük, hogy minden úgy lesz, ahogy nem lett.

Nos, az Esti Kornélt húsz körül hallgatni reveláció, 30 felett meg egyszerűen jó. Mert működik, mert rakkenroll, mert érvényes, legalábbis érvényesebb, mint sokan mások. Hogy mennyiben felesel korszellemmel, végülis "nyóc", mer'hogy olyan, hogy korszellem, nem igen létezik ma már.

Az öt éve alakult zenekar tipikus gimis bandaként startolt egy önkényesen lefoglalt mélygarázsban. Aztán koncerteztek, zajosan, bénán, aztán egyre jobban, majd elemükben érezték magukat, és erre rápörögve írtak pár számot. 2008-ban arattak az országos tehetségkutatókon, hogy innen nagyjából egyenes út vezessen Lovasihoz és a Megadó Kiadóhoz.
 
Az Egytől egyig című debütáló korong figyelemre méltó lemez lett. Főként azért, mert a kölyökkorú banda értelmes szövegű, jó huzatú számokat volt képes írni, és ez manapság nagy szó. Az Esclin Syndo két tagja, Sándor Dániel és Berger Dalma által igazgatott albumtól ugyan nem ájult be mindenki, de kit zavar ez, amikor összességében remek bemutatkozás volt, modern rock, ami leginkább a kétezres indie-ből ágazott le, meg persze a Nirvanából, miközben magába sűrítette a hazai földalatti zenekarokat is, olyanokat, mint az Európa Kiadó, a Trabant vagy a Quimby. Persze voltak kamaszbetegségei: irodalomórás idézetek, bölcsészes túlgondoltság, modorosság, de ennyi belefért. Érezni lehetett a potenciált, fennmaradt az érdeklődés.

A Boldogság, te kurva igazolja az elvárásokat. Az Esti Kornél továbbra is rendes, tisztességes rakkenroll banda, sőt egyre inkább az. Talán nincs is olyan szám az albumon, ami ne érintene meg minket valahogy. Egyszer a szöveg, másszor a zenei megoldás. A két gitár uralta album van annyira változatos, hogy egy pillanatra sem ül le, még ott sem, ahol direkt leültetik. Karakter van, meg dinamika, idézhető dumák, ilyesmi. Pofonegyszerű, hatásos riffek, semmi lekvár, semmi pisa. Persze, hogy kicsit modoros még mindig, de majd elkopik ez is. Adjunk nekik ennyi fort.

Külső fül most nem volt. A produceri teendőket az énekes-billentyűs Nagy István és a gitáros Lázár Domokos vállalta. A korong egységesebb, ügyesebb, mint az előző volt, bár a gitárok rockolnak, de a szinti sem bújik el. A forrás továbbra is az Arctic Monkeys-Franz Ferdinand-Muse vonal, elhanyagolható Kispál-áthallással. Ez utóbbi főként a szövegfűzésnél érhető tetten, ahogy Lovasi szövegeiben is az jó, hogy az ember várja a következő szót, mert előre nem tudni, hogy merre terelődik a szövegfolyam az új sorban (áthajlás), úgy az Esti Kornélnál is megvan ez a bizonyos "szövegvárós" érzés.
 
Ha nagyon skatulyázni szeretnénk, azt mondanánk, hogy a zenekarnak vannak drámázós, kamaszos-panaszos számai, meg energikus, friss felütései. Talán életkorukból adódóan egyébként ez utóbbi áll nekik jobban, de tényszerűen nincs baj a szenvelgéssel (Akkor hagylak el, Boldogság, te kurva) sem.

A Mit akarsz látni, Most jó, Ez itt az ország kezdőtriászának ereje a Kispál Vér és béljét linkelő Király vagyoknál ugyan megtörik, de aztán a "majmos" Új vagyok megint egyensúlyt hoz az erőben. A rock-bio kliséket felmondó Elvis él nem illik sehova, kilóg, nyugodtan elhagyható lett volna, rakkenroll ars poeticának zavaros, egyébként meg nem túl izgalmas. A Nem változik semmi ezzel szemben kompakt látlelet a hétköznapokról, rólunk és Magyarországról, a helyről, ahol élünk.

Az Esti Kornélből még bármi lehet, akár nagy zenekar is.