A Megasztárban nyolc évvel ezelőtt feltűnt Galambos Dorina a lehető legjobbat tette, hogy közelebbi ismeretségbe került a jazz műfajával, és ezen keresztül a Mrs. Columbo névre keresztelt zenekara két másik tagjával, Hudák Zsófival és Sárközy Fannival.
Linkek
A lányokat már bemutattuk a Pesti Estben, most pedig rajtuk a sor, hogy kétévnyi – de azért cseppet sem eseménytelen – várakozás után végre bemutassák debütáló lemezüket, mely a frappáns (re)make up! címet viseli. A látszat ellenére a Mrs. Columbo egyáltalán nem mondható tipikus lányzenekarnak – és nem csak azért, mert egy fiú dobossal (Norbi) is büszkélkedhet, hanem mert tagjai nem Kozsó által összeverbuvált, hanem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett zenészek: Hudák Zsófi bőgős, Sárközy Fanni zongorista, Dorina pedig jazzének tanszakon diplomázott.
A Mrs. Columbo repertoárjában az elmúlt fél évszázad legnagyobb slágereit találjuk, különleges, jazzesített formában – közülük a Soundgarden Black Hole Sunjának feldolgozásához már a múlt század húszas-harmincas éveit idéző videoklip is elkészült. A (re)make up! először a lemezbemutató koncerten lesz kapható, a belépővel együtt 2000 forintért.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek