- Az első Superman halála nagyon tanulságos, ugyanakkor nagyon amerikai történet. Szerinted hogyan fogadják majd a filmet más kontinenseken? 

- A Hollywoodland elcsúszott amerikai életekről szól, a siker, a pénz és a boldogság hajszolása azonban nem csak mifelénk okoz gondokat. A film központi kérdése szerintem az identitáskeresés, és ilyen tekintetben mindenkihez szól, hiszen egy kicsit mindenki magára ismer majd, vagy ha nem, hát a sztori fordulatai kötik le. 

- A George Reeves halála ügyében nyomozó Louis Simo nagymenőnek tünteti fel magát, de valójában vajmi kevés önbizalma van. Izgalmas dolog egy ilyen figurát eljátszani? 

- Hasonlóan azokhoz az emberekhez, akik egész nap megjátsszák magukat, Simo is krónikus önbizalomhiányban szenved. Márpedig szerintem a legizgalmasabb figurák azok, akiknek a hibáiból magunk is tanulhatunk - akár színészként, akár nézőként. Engem megérintett a Hollywoodland története, ilyen karaktert ráadásul korábban nem alakítottam. Nagy segítség volt számomra, hogy szinte élveztem azt a belső utazást, melyet Simo a film során megtesz. 

- A magánnyomozó figurája gyakran előfordul hollywoodi filmekben, ráadásul olyan nagy színészek tolmácsolásában, mint Humphrey Bogart, Jack Nicholson vagy Russell Crowe. Nehéz volt újat mutatni a témában? 

- A legviccesebb Simóban az, hogy ő is csak azokat a modelleket követi, amelyeket a tévében vagy filmen látott, és nagyon sok energiát fektet abba, hogy hiteles legyen az alakítása. A Hollywoodland nem egy vígjáték, az én figurám bizonyos tekintetben mégis humoros: a dohányzás helyetti állandó rágózást például azért találtam ki neki, mert ez, szerintem, jól érzékelteti, hogy mennyire gyerekes maradt. Az ő magyarázata szerint persze azért kell rágóznia, mert csak így tudja elnyomni nikotinfüggőségét, de a film közepénél végül beadja a derekát, és rágyújt. Kész káosz ez az ember: mindig elhagy valamit, szemetel, rendetlen. Ezeket a tulajdonságokat Columbótól lestem el - bevallhatom. 

- A Hollywoodland szerint az ötvenes évek amerikai filmbiznisze meglehetősen sötét iparág volt. Mit lehet elmondani a mai helyzetről? 

- Számomra az a legérdekesebb, hogy az emberek meglepődnek azon a tényen, hogy Hollywoodnak van egy sötét oldala is. Merthogy szerintem minden nagy, összetett működésű iparágnak megvan az a képessége, hogy egyesekből a legrosszabbat hozza ki. Így van ez nálunk is: Hollywood hatalmas lehetőségeket ad az önkifejezésre, de a bukást és a sikert egyaránt nehéz eleganciával viselni. 

- És mennyire elegáns a mai Hollywood a régihez képest? 

- Igaz, hogy manapság egy sokkal cinikusabb korban élünk, de az amerikai filmipar még mindig ragyogó hely. A film velencei díszbemutatóján például gondolában utaztam, elegáns ruhákban adtam interjúkat előkelő kávézók teraszán, és így tovább. A munkám azonban ennél több: fájdalmas, magányos, elszigetelt folyamat, melynek során felépítünk egy karaktert. Ha szerencséd van, kitörhetsz a börtönödből, dolgozhatsz kreatív és érzékeny emberekkel, és igazán értékesnek érezheted a munkádat. Velem most éppen valami hasonló történt. 

- Ezek szerint elégedett vagy a karriereddel? 

- Mi okom volna panaszra? Imádom a munkámat, és sok lehetőséget kapok a bizonyításra. Néha azt gondolom, mennyivel jobb lett volna a hetvenes években befutni, mert az volt Új-Hollywood fénykora, és mert ma már nincsenek olyan csodálatos szerepek, mint akkoriban. Az már más kérdés persze, hogy sokkal komolyabb konkurenciával kellene szembenéznem, mint ma... (nevet). 

- Mit üzensz a magyar nézőknek? 

- Azt, hogy ne keseredjenek el, mert félig én is magyar vagyok, mégis vittem valamire!