Az őrület határán
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
10/10 (4)
Az őrület határán az a háborús filmek között, ami az autók között a Jaguar. Sztárparádé ezerrel, gyönyörű melanéziai dalok, brutálisan szép felvételek, remekül megírt dialógok, tapintható feszültség, de minek is sorolom, mindenki látott már Jaguárt. Ja, és az is kiderül, hogy a japán tábornok, Todzso Hideki és az amerikai elnök, Roosevelt ürülékkel táplálkozik.
James Jones világhírű, A vékony vörös vonal c. háborús/háborúellenes, a Guadalcanalnál vívott, amerikai -japán csatáról szóló regényét 1964-ben vitte vászonra először a magyar származású , amerikai rendező, Andrew Marton, és állítólag már az is elég ütősre sikerült.
 
A '98-as verzió rendezőjét, Terrence Malickot a szakma a legnagyobb rendezők között tartja számon, és a film operatőre, John Toll (Rettenthetetlen, Az utolsó szamuráj) sem kisebb név, így mellettük a fergeteges sztárparádé már csak hab a tortán . "Nem emlékszem, hogy készült-e valaha film, melyhez ennyi zseniális, nagynevű színészt tudtak szerződtetni" - mondta  George Stevens producer, és ezzel nincs egyedül. Én sem emlékszem.
 
A háromórás film (az eredeti változat közel hatórás volt, a vágásnak Gary Oldman, Viggo Mortensen és Mickey Rourke is áldozatul esett) helyenként ugyan rendesen lelassul, de csak azért, hogy legyen időnk elgondolkodni a szereplők a lét legfontosabb kérdéseit érintő eszmefuttatásain. Természetesen a véres akciójelenetek kedvelői sem fognak csalódni, bár ebből a szempontból a Ryan közlegény megmentése veri Malick filmjét.

Az őrület határán hét Oscar-jelölést kapott, és Berlinben megkapta az Arany-Medvét.



fujisan
2007.08.30
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
18:10
Ez mind megtörtént útban a Fórum felé
angol-amerikai vígjáték, 1966
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:30
A fivéreim
ír filmdráma, 2010
19:05
Ilyen az élet
amerikai romantikus vígjáték, 2010
19:15
Amazon
francia-spanyol kalandfilm, 2000
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.