Telik az a rohadt idő! Isabella Rossellini édesanyjától, Ingrid Bergmantól örökölt bájos profiljával, izgalmas ajkaival és vele született kecsességével egykor maga volt a megtestesült nőiesség, aki egyszerre volt képes magára ölteni...
...a megmentésre váró kislány és a sötét oldallal cimboráló, buja csábító figuráját. Nem véletlen, hogy David Lynch őt találta meg a Kék bársony tétova dívájának szerepére, Rossellini pedig élt a lehetőséggel: búgó hangjával egy egész generáció szexuális eszmélését határozta meg a nyolcvanas évek közepén-végén.
Azóta eltelt közel harminc év, az egykori szexszimbólum ráncokat növesztett, kikerekedett és levágatta a haját. Vagyis ugyanaz történt vele, ami (optimális esetben) mindenki mással. Se szeri, se száma azoknak a filmeknek, amelyek valamilyen módon érintik az öregedés (főleg női oldalról szemlélt) kérdéskörét, az azonban ritka, mondhatni nagy bátorságra vall, de mindenképpen üdítő, hogy egy egész filmet e téma kibontásának szenteljenek.
Julie Gavras, a híres görög származású francia direktor, Costa-Gavras lánya jól döntött, amikor Rossellinit kérte fel második nagyjátékfilmje főszerepére: a színésznő tüneményesen hozza az idősödő asszony karakterét. Aki a cím alapján egy tipikus francia keresztbe-kasul kavaró romantikus vígjátékra számít, csalódni fog: Gavras mozija ugyanis tényleg nem szól másról, mint az idő múlásáról. A szerző azt boncolgatja nem kevés öniróniával és humorral (de sajnos egy kicsit lassan és iránytalanul), hogyan lehet emelt fővel átsasszézni a nagymamakorba, s a gyerekeket elintegetve újra felfedezni a házastársunkat (William Hurt) és nem utolsósorban saját magunkat.
Azóta eltelt közel harminc év, az egykori szexszimbólum ráncokat növesztett, kikerekedett és levágatta a haját. Vagyis ugyanaz történt vele, ami (optimális esetben) mindenki mással. Se szeri, se száma azoknak a filmeknek, amelyek valamilyen módon érintik az öregedés (főleg női oldalról szemlélt) kérdéskörét, az azonban ritka, mondhatni nagy bátorságra vall, de mindenképpen üdítő, hogy egy egész filmet e téma kibontásának szenteljenek.
Julie Gavras, a híres görög származású francia direktor, Costa-Gavras lánya jól döntött, amikor Rossellinit kérte fel második nagyjátékfilmje főszerepére: a színésznő tüneményesen hozza az idősödő asszony karakterét. Aki a cím alapján egy tipikus francia keresztbe-kasul kavaró romantikus vígjátékra számít, csalódni fog: Gavras mozija ugyanis tényleg nem szól másról, mint az idő múlásáról. A szerző azt boncolgatja nem kevés öniróniával és humorral (de sajnos egy kicsit lassan és iránytalanul), hogyan lehet emelt fővel átsasszézni a nagymamakorba, s a gyerekeket elintegetve újra felfedezni a házastársunkat (William Hurt) és nem utolsósorban saját magunkat.
Late Bloomers
angol-belga-francia filmdráma, 95 perc, 2011
Adam és Mary több évtizedes házasságban élnek. Egyikük életműdíjat kap eddigi munkásságáért, a másik aggódva figyeli szarkalábait. A középkorúak kapuzárási pánikja mindkettejüket eléri, s ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, mint a legtöbb korukbeli, aki szembesül az idő múlásával. Vajon hátralévő életüket egymással
képzelik el?
rendező:
Forgalmazza: Vertigo Film
Bemutató: 2012. április 12.
Bemutató: 2012. április 12.
Vetítések
Linkek
Kapcsolódó cikkek
1 komment|Szólj hozzá!
Lapos forgatókönyv, érdektelen rendezés.... gyenge film
jacobsson
|
2012-04-16 20:38:52
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek