Szigorúan bizalmas
|
est.hu:
9/10
|
olvasói:
8/10 (8)
Könnyen előfordulhat, hogy a korral járó „régen minden jobb volt” jellegű nosztalgiának köszönhető, de határozottan úgy érzem, hogy a kilencvenes években mérföldekkel jobb thrillerek születtek azoknál, melyek mostanság látnak napvilágot.
Egyrészt a rossz oldalon álló genya zsaru karaktere még nem szerepelt az unásig ismert klisék között, másrészt mintha a színészcastingok is nagyobb műgonddal zajlottak volna. Erről tanúskodik Kim Basinger Oscar-díja is, mely ekkoriban még félig-meddig komolyan vehető elismerésnek számított. 
 
Helyszín az ötvenes évek Los Angelese. Három zsaru, egy prostituált, egy rejtélyes milliomos, egy újságíró és a rendőrfőnök áll a szövevényes thriller középpontjában. Mindhárom zsaru egy kínos gyilkossági ügyben kezd nyomozni, melynek kulcsfigurája Lynn, a felső tízezer körüludvarolt hölgye. A zsaruk sem tudnak ellenállni kísértéseinek. Egyikük igazi sztár a zsaruk között, élvezi, ha foglalkozik vele a sajtó, a másik egy tisztességes, megbízható, jóindulatú ember, a harmadik pedig az igazság megszállottja, ezért ölni is képes. Ám ezek csak a külsőségek. 
kirsch
2010.08.24
|
L. A. Confidential
amerikai bűnügyi film, 138 perc, 1997
rendező:

Curtis Hanson

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
18:10
Megaagy
amerikai animációs film, 2010
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:20
Kékharisnya
amerikai vígjáték, 1988
19:15
Fegyvere van, veszélyes
amerikai vígjáték, 1986
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.