Zajháborítók
Sound of Noise, 2010 Színes, feliratos svéd-francia zenés vígjáték, 102 perc
Bemutató: 2011. szeptember 1.
Köztudott és már-már közhelyszerű, hogy a skandináv életérzés minimum borús, de inkább depresszióba hajló, és az IKEA megtévesztően élénk színű termékei is inkább ezen tény palástolására szolgálnak, és az északi humor is valami egészen különös dolog, ahogy azt most is megtudhatjuk.
1
Zathura - Az űrfogócska
Zathura: A Space Adventure, 2005 Színes, magyarul beszélő amerikai fantasztikus film, 113 perc
Tíz évvel a Jumanji bemutatása után újabb Chris Van Allsburg-mesekönyv filmfeldolgozása várja a kalandra éhes gyereknézőket. Aki annak idején nem látta a fantáziavilágba beszippantó társasjáték történetét, most megismerheti a szabályokat, aki azonban már a Jumanji kapcsán megbarátkozott a húsevő liánokkal, elefántokkal és pajkos csimpánzokkal, az bátran újra dobhat.
Zene és szöveg
Music and Lyrics, 2007 Színes, feliratos amerikai romantikus vígjáték, 104 perc
Bemutató: 2007. március 8.
Az igazi szerelmek köztudottan nem a semmiből pattannak elő, hanem hosszú csiszolódási folyamat, közös alkotómunka eredményei.
A zenekar látogatása
Bikur Ha-Tizmoret, 2007 Színes, feliratos izraeli–francia–amerikai film, 87 perc
Bemutató: 2010. május 6.
Egyiptomi rendőrzenekar érkezik Izraelbe, a reptéren azonban nem várja őket senki. Mikor a célállomás önkormányzatánál telefonon lerázzák őket, az elveszett kis csapat úgy dönt: ahelyett, hogy felhívnák a nagykövetséget...
Zimmer Feri 2.
Zimmer Feri 2., 2010 Színes, magyar vígjáték, 100 perc
Bemutató: 2010. december 2.
Az egykor közönségsikert arató magyar filmek sorozatosítása kérlelhetetlen folyamat, de ha két rossz közül kell választanunk, akkor ez még mindig elviselhetőbb, mint a háború előtti vígjátékok modern környezetbe ültetése. Előbbi esetben a készítőknek többet kell dolgozniuk a pénzükért. Így járt Tímár Péter is.
A zodiákus
Zodiac, 2007 Színes, feliratos amerikai thriller, 158 perc
Bemutató: 2007. június 7.
David Fincher ama kevés kortárs hollywoodi rendezők közé tartozik, akik nem hajlandók elmerülni a középszerűség masszájában, és mindig képesek meglepetést szerezni: A végső megoldás: Halál poétikus hangütésével különült el az Alien-filmektől, a Hetedik trendet teremtett a thrillerműfajban, a Harcosok klubja pedig olyan éles kritikát terített a fogyasztói társadalomnak nevezett állatkertről, amilyenhez hasonlót (eddig) egyetlen más amerikai rendező nem tudott.
Zöld darázs 3D
The Green Hornet, 2011 Színes, magyarul beszélő amerikai akciófilm, 110 perc
Bemutató: 2011. január 13.
Tavaly a Ha/ver című képregény-adaptációban, majd a Megaagy című animációs filmben tanúi lehettünk annak, hogy egy (vagy több) egészen szokatlan, elsőre alkalmatlannak tűnő személy válik szuperhőssé.
Zöld hentesek
De grønne slagtere, 2003 * Színes, feliratos dán vígjáték, 95 perc
Bemutató: 2008. szeptember 25.
Minél több dán filmet nézünk meg, annál égetőbb a kérdés: tudnak egyáltalán a dánok rossz filmet készíteni? Mert lehet-e rossz egy olyan film, aminek Zöld hentesek a címe, és elhangzik benne a „Svend, már megint egy kolbász van a fejeden!”, illetve a „Ne fenyegessen azzal a zsiráffal!” mondat?
2
Zöld lámpás 3D
Green Lantern, 2011 Színes, magyarul beszélő amerikai akciófilm, 114 perc
Bemutató: 2011. augusztus 11.
Hal Jordanra, a hebrencs és felelőtlen tesztpilótára egy nap egy haldokló űrlény egy mágikus zöld gyűrűt és egy hozzá tartozó zöld lámpát testál. A földönkívüli egy évezredek óta létező szervezet, a világegyetem nyugalmáért felelős...
A zöld sárkány gyermekei
A zöld sárkány gyermekei, 2011 Színes magyar film, 93 perc
Bemutató: 2011. április 7.
Miklauzic Bence jó régen, 2002-ben jelentkezett utoljára nagyjátékfilmmel – méghozzá a bemutatkozóval, ami rögtön 3 díjat is elnyert a 33. Magyar Filmszemlén. Az Ébrenjárókhoz hasonlóan A zöld sárkány gyermekei is három ember sorsszerű találkozásáról szól, ...
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek





















